Ültünk a mólón
Kód: 22-271487
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
Ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vízen a fény… Legismertebb dalom, a Balatoni nyár első sorai ezek. Írtam már dalt a téli Balatonról is, és van még két ötletem, de ezeket egyelőre titokban szeretném tartani. A Balaton számomra a szabadsággal rokon értelmű szó. Ezt a két fogalmat: Balaton és szabadság, együtt tanultam meg, és máig egymás mellett élnek a lelkemben. (És nem csak azért, mert akkor mentünk családostul a Balatonra, amikor apám szabadságot vett ki…) Ebben a könyvben azt kutatom, vajon maradt-e még a szép szabadságból valamennyi a tó partján. A másik célom az volt, hogy pillanatfelvételt készítsek. Szavakba öntött fotót a Balatonról 2013-ban, hogy az eljövendő korok szabadság utáni vágyakozói összehasonlíthassák valamivel az akkori a tavat és a vidékét, pontosabban amit nekik hagyunk belőle. Arra is kíváncsi voltam, vajon mi jön velem szembe, ha „csak úgy” nekivágok, hogy körbejárjam a Balatont. Most már tudom, és el is mesélem. Az olvasónak csupán annyit kell tennie, hogy beül egy fotelba, és fellapozza ezt a könyvet. Bornai TiborKiegészítő paraméterek
| Kategória: | Magyarország |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9786155353468 |
| Kiadási év: | 2014 |
| Szerző: | Bornai Tibor |
| Szerző: | Bornai Tibor |
| Kiadó: | Ab Ovo, 2014 |
| ISBN: | 9786155353468 |
| Kötés: | füles, kartonált |
| Oldalszám: | 272 |
| Kiadási év: | 2014 |
Beszélgetés
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
