Tour de France
Kód: 22-356431
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
A Tour de France a futball-világbajnokság és a nyári olimpiai játékok után a világ harmadik legnagyobb sporteseménye. Az évente megrendezésre kerülő sportesemények között pedig egyenesen világelső! Ugyanakkor egyfajta történelmi időgép is, melynek révén a francia körverseny 1903-as debütálása óta folyamatosan új és új hősök születnek - pozitívak és negatívak egyaránt. Legfőbb ismertetőjele a sárga trikó, amit kizárólag a legjobbak viselhetnek. Egy jelkép, amelynek régóta megvan a saját mítosza, s amit természetesen más egyéb sportágakban is időről-időre megpróbálnak lekopírozni. 21 szakaszt kell a résztvevőknek teljesíteniük keresztül-kasul Franciaországon. Közben pedig megküzdenek a forrósággal, az esővel, olykor jégesővel, tekernek szűk utcákon és meredek emelkedőkön a véget érni nem akaró etapok során. Stephan Klemm a könyv 21 fejezete alatt közelebb hozza ezt a modern Odüsszeiát és igyekszik megvilágítani számunkra a Tour cirkuszának valamennyi oldalát. Művében végigkalauzol bennünket a Tour de France lebilincselő történetén, megannyi érdekes sztori és beszélgetés segítségével. ,,Stephan Klemm olyan alapossággal és részletességgel írt könyvet a Tourról, ahogy eddig még talán senki." CHRISTIAN PRUDHOMME, a Tour de France versenyigazgatójaKiegészítő paraméterek
| Kategória: | Kerékpározás |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9786156345509 |
| Szerző: | Stephan Klemm |
| Kiadó: | G-ADAM STÚDIÓ KFT, 2025 |
| ISBN: | 9786156345509 |
| Kötés: | keménytábla, védőborító |
| Oldalszám: | 598 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
