Szapáry Gyula gróf, a sokoldalú politikus
Kód: 22-339580
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
"Szürke" - ez a kortársak és a történetírás által is használt kifejezés egyfajta állandó vagy inkább minősítő jelzőként tapadt Szapáry Gyula grófra, a szakpolitikusra és államférfira. Hiába volt ott számos nagy jelentőségű kormányzati döntésnél, törvények előkészítésénél és azoknak az országgyűlésen való keresztülvitelénél szakminiszterként, majd miniszterelnökként, ám azokat nem az ő személyéhez, nevéhez kapcsolták. Szapáryt egyszerre vezette a kötelességtudat és az ambíció az egyesületi életben és a helyi vagy az országos politikában. Sikeres gazdálkodó volt, részt vett kora nagy infrastrukturális fejlesztéseiben. Gazdasági téren értette az új idők követelményeit, ám régi típusú politikusi magatartásán nem akart változtatni: nem kereste a népszerűséget. Szapáry Gyula Magyarország kilencedik miniszterelnökeként, három különböző minisztériumi tárca vezetőjeként állandó és fontos szereplője volt a kiegyezés kori politikai életnek. Ennek ellenére néhány tanulmánytól eltekintve az életpályájával eddig nem foglalkozott részletesebben a történettudomány. Ezt a hiányt igyekszik pótolni jelen biográfiai tematikájú kötetünk.Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Egyéb |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9789634800361 |
| Szerző: | |
| Kiadó: | Line Design Kft., 2023 |
| ISBN: | 9789634800361 |
| Kötés: | keménytábla, védőborító |
| Oldalszám: | 223 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
