Piaci viszonyok
Kód: 22-353491
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
A Piaci viszonyok egy ízig-vérig korunkba ágyazott, kapitalista, realista regény, drámai történet arról, hogy mit meg nem tesz az ember azért, hogy megvalósítsa álmait. A rendszerváltás nyerteseinek unokái - ahogy minden ember - a "jó életre" vágynak. Na igen, de milyen ez a jó élet egy olyan világban, ahol Isten halott, a nemzeti ünnepek "hosszú hétvégék", a felsőközéposztály tagjai multiknál dolgozó fogaskerekek, politikai erényeik pedig a "globális civil társadalom" bágyadt mosolyú idiótái által előre gyártott, lefagyasztott és kellő időben kiolvasztott üres közhelyek? Ebben a világban mozog a Mester, Halász és Lovas család három generációja. Mindhárom család a rendszerváltás nyertese, ám az évek során ki így, ki úgy sáfárkodott a megszerzett vagyonnal. A Halász és Lovas család rosszul, így kénytelenek a Mester klán árnyékában meghúzni magukat. Halász Zoltán és Lovas Tamás a két család legifjabb, szépreményű, harmincas éveinek elején járó tagja, és bár a felsőközéposztály kivételezett életét élik, mégsem boldogok, miközben Halász életébe a nem várt, bár vészterhes szerelem is beköszönt. Hogy is lehetnének boldogok "száműzött királyokként"? Hiszen mint minden számkivetett uralkodónak, nekik is minden vágyuk visszaszerezni elvesztett hatalmukat. Ehhez azonban, ahogy régen is, úgy most is, ölni kell. KÖTTER TAMÁS: József Attila-díjas író, 2012 óta számos népszerű novella és regény (többek közt: IKEA, vasárnap; Rablóhalak; Frontnovellák a II. világháborúból) szerzője. Nem titkolt írói célja, hogy részletesen bemutassa a felső-középosztály világát, miközben kíméletlen pontossággal és gúnnyal, ugyanakkor szellemesen világítja meg azt is, hogy az ún. "magyar elit" hogyan próbálja adaptálni a globális elit által megvalósított élet- és létformákat.Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Kortárs |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9786156702449 |
| Szerző: | Kötter Tamás |
| Kiadó: | HITEL KÖNYVKIADÓ KFT., 2025 |
| ISBN: | 9786156702449 |
| Kötés: | keménytábla, védőborító |
| Oldalszám: | 316 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
