Pápák a futballról
Kód: 22-359950
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
Közel egy évszázad találkozásai és felszólalásai XI. Piusztól Ferencig Hosszú és kalandos utat járt be a futball, míg a pápai udvar szemében ez az ördögtől való, rendkívül veszélyes, ráadásul protestáns bölcsőben ringatott, s emiatt nagyon nem kívánt sport elfogadott jelenséggé, legszebb játékká, mi több, Isten ajándékává, valamint az erények megszerzésére és gyakorlására ösztönző pasztorációs eszközzé tisztult. Hála érte a jó Istennek és azon földön kívüli labdavarázslóinak, akiket a Földre küldött, akik a pályán és azon kívül is követendő példát adtak emberségből, sportszerűségből, természetfölöttiségből. Ehhez járultak hozzá minden bizonnyal nemes gesztusaikkal azok a katolikus egyházfők, akik felismerték a foci intellektuális, spirituális és morális értékeket közvetítő szerepét, konstruktív módon a lelkipásztorkodás szolgálatába állítva azt, nagyrabecsüléssel és szeretetteljesen közeledve annak jeles képviselőihez, felkarolva minden olyan kezdeményezést és rendezvényt, amely a királysport és a keresztény élet kapcsolatát volt hivatott erősíteni. A római pápák labdarúgáshoz való viszonyulását, a világ legnépszerűbb sportjáról szóló megnyilatkozásait igyekeztem feltárni és összegezni ebben a könyvben, a 20. század harmadik évtizedétől napjainkig. Megtaláljuk benne a szentatyák főként audienciákon, ritkábban más jellegű találkozókon kilencvenöt esztendő alatt elhangzott és/vagy publikált teljes beszédeit vagy beszédrészleteit, továbbá mindazokat az élethelyzeteket, eseményeket és történéseket, amelyekből kiviláglik Szent Péter modern kori utódainak az egész világot lázban tartó sportággal kapcsolatos gondolatvilága, a gyönyörű játék iránt érzett rokonszenve, valamint az általa megszülető testi-lelki-szellemi kincsek befogadására és jellemformáló aspektusának felhasználására irányuló biztatása. Dr. Bakó Csongor IstvánKiegészítő paraméterek
| Kategória: | Kereszténység |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9789633634400 |
| Szerző: | |
| Kiadó: | Ecclesia Kiadó, 2024 |
| ISBN: | 9789633634400 |
| Kötés: | cérnafűzött, keménytáblás |
| Oldalszám: | 420 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
