Pál apostol
Kód: 22-333491
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
Jó tíz év telt el azóta, hogy a Pál apostol című könyv megjelent, és bemutatta azt a keletkezés- és fejlődéstörténetet, amely 1991-ben életre hívta, a következő húsz évben pedig alakította az előadást. Pál apostol mondanivalója nemcsak kétezer, hanem harminc év után is aktuális. A dalok is élnek, sok előadást megéltek. Kétségtelen, hogy 2013 fordulópont volt nemcsak a hazai zenei életben, hanem a Pál apostol történetében is. Akkor halt meg Halmos Béla. S miközben Pál üzenete a dalok formájában is nyilvánvalóan továbbra is el akart jutni a szélrózsa minden irányába, a csapatnak fel kellett dolgoznia a veszteséget. Ekkor lépett a képbe Szirtes Edina Mókus. Hogy hogyan, az kiderül a könyvből. Mindaz a tudás, amely a 2011-ben megjelent könyvben benne volt, semmit nem veszített értékéből és érvényességéből. Az új hangfelvétel azonban jó lehetőséget adott arra, hogy a könyvet is aktualizáljuk. Így aztán három új interjúval gazdagodott a beszélgetések sora, hogy felidézhessük az elmúlt évtized változásait. Pál apostol üzenete örök. A dalok érvényesek. A könyv aktuális. Az utazás folytatódik - téren, időn és hangokon át.Kiegészítő paraméterek
Kategória: | Riportkönyv, tényirodalom |
---|---|
Szerző: | Gryllus Dániel, Sumonyi Zoltán, Süveges Gergő |
Kiadó: | Gryllus Kiadó - Gutenberg Kiadó, 2022 |
ISBN: | 9786069001301 |
Kötés: | cérnafűzött, keménytáblás |
Oldalszám: | 246 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása