Összegyűjtött versek I- II.
Kód: 22-357039
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében ismerhetjük meg Bertók László izgalmas, korszakonként új és új formákat kereső költészetét. A gyűjtemény élén szerepelnek "a börtönt érő" versek, amelyekért 1955-ben államrend elleni izgatás vádjával elítélték Bertókot. Ezeket követik az önálló kötetek a Fák felvonulásától (1972) az immár posztumusz megjelent Együtt forogig (2020). E sor közepére pedig Bertók egyetlen szépprózainak mondott műve, a Dongó a szobában (1998) kötete is bekerült. Az életmű "törzsét" követően afféle függelékben szerepel még mintegy 200, kötetekbe korábban fel nem vett vers, a szerző első, 1947-re datált korai zsengéjétől egészen a halála előtt írt utolsó darabokig. Bertók László pályaíve - hogy paraszti sorból értelmiségivé lett, 19 évesen koholt vádak miatt az ÁVH börtönét is megjárta, szívós kitartással mégis kibontakoztatta költészetét, s végül kiterjedt, mintegy 25 önálló kötetet számláló életművet hozott létre, amelyet egyéb elismerések mellett Kossuth-díjjal is kitüntettek - párját ritkítja a 20. századi kortárs magyar irodalom történetében.Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Kortárs |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9789631446487 |
| Szerző: | Bertók László |
| Kiadó: | Magvető Könyvkiadó, 2025 |
| ISBN: | 9789631446487 |
| Kötés: | keménytábla, védőborító |
| Oldalszám: | 1462 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
