Képzelt rasszizmus
Kód: 22-313347
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
Pascal Bruckner francia író és esszéista. 1986 óta olyan neves egyetemeken tanított, mint a San Diego-i Állami Egyetem, a New York-i Egyetem és a Párizsi Sciences Po. Írói tevékenysége mellett a Grasset Könyvkiadó szerkesztője; emellett a Nouvel Observateur hetilap, a Le Monde napilap és a Causeur internetes magazin munkájában is közreműködik. Az ártatlanság kísértése (La tentation de l'innoncence) című művét 1995-ben Médicis irodalmi díjjal, a Szépségrablók (Les voleurs de beauté) című művét 1997-ben Renaudot irodalmi díjjal jutalmazták. Az "iszlamofóbiára" hivatkozva már több mint harminc éve elfojtanak minden, az iszlámmal szemben kritikus hangot. A fogalom hallgatásra készteti a nyugatiakat, a reformer muzulmánokat pedig ellehetetleníti. Az iszlám világvallás, egyetemes küldetéssel bír, és nem egyszerűsíthető le egyetlen népre. Akik meg akarják kímélni azoktól a próbatételektől, amelyeken a kereszténység és a judaizmus évszázadok alatt keresztülment, éppen attól a lehetőségtől fosztják meg, hogy felülkerekedjen jelenlegi nehézségein. Az iszlám hívőket így örökre az áldozat szerepére kényszerítik, akik mentesülnek a vallásuk nevében elkövetett erőszak felelőssége alól. A könyv célja, hogy leleplezze ezt a csalást, bemutassa, hogy a fanatizmus visszatért, és fennen hirdesse azt a rendkívüli szabadságot, amelyet Franciaország biztosít állampolgárai számára, akik szabadon eldönthetik, hogy hisznek-e Istenben vagy sem.Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Társadalompolitika |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9786155164446 |
| Szerző: | Pascal Bruckner |
| Kiadó: | Századvég Kiadó, 2019 |
| ISBN: | 9786155164446 |
| Kötés: | kartonált ragasztókötés visszahajló füllel |
| Oldalszám: | 232 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
