Játékok a tudatos jelenlétért
Kód: 22-306847
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
A tudatos jelenlét az elmúlt évek során szerte a világon, így hazánkban is óriási népszerűségre tett szert, hiszen amellett, hogy a pillanat mélyebb, jelentéstelibb, bölcsebb, elfogadóbb megélését teszi lehetővé, jelentősen javíthatja általános közérzetünket és egészségi állapotunkat. Bár a gyerekek életkori sajátosságaiknál fogva még sokkal inkább benne élnek az "itt és most"-ban, mint a felnőttek, a megnövekedett szorongás, agresszió és figyelemzavar korában a tudatos jelenlét egyszerű technikáinak gyakorlása számukra is rendkívül hasznos lehet. Olyan eszközt kaphatnak a kezükbe, amely segíti félelmeik, agresszív indulataik kontrollálását, figyelmük irányítását, és türelmesebb, együtt érzőbb cselekvést tesz lehetővé. Ráadásul, ha a tudatos jelenlétet megcélzó játékokat szülőként, nagyszülőként vagy pedagógusként együtt játsszuk a gyerekekkel, az ránk is pozitív hatást gyakorol majd. Sok felnőtt számol be arról, hogy ezek, az elsősorban gyerekek és kamaszok számára kifejlesztett gyakorlatok a közös játék öröme mellett őket magukat is olyan tapasztalatokhoz segítették, amilyenekhez korábban sohasem jutottak. Fontos tudnunk: ha szülőként gyakoroljuk a tudatos jelenlétet, azzal önmagában is sokat teszünk gyerekeinkért, akik pontosan érzékelik, amikor nyugodtak, összeszedettek, stabilak vagyunk, a saját példánknál pedig semmi sem lehet hitelesebb és nagyobb erejű. Érdemes tehát a lényegre törően bemutatott elméleti háttér megismerése után kedvünkre válogatni a 60 játékötlet közül, melyek mindegyikénél feltüntettük, hogy milyen korú gyerekeknek ajánlott, és milyen életkészségek fejlesztésére fókuszál. Örömteli és hasznos közös játékot kívánunk!Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Gyermeknevelés |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9786155281532 |
| Szerző: | Kaisergreenland, Susan |
| Kiadó: | Kulcslyuk Kiadó, 2018 |
| ISBN: | 9786155281532 |
| Kötés: | puhatáblás, ragasztókötött |
| Oldalszám: | 182 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
