Irodalmi Magazin 2022/4
Kód: 22-337835
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
"Az Irodalmi Magazin a Magyarország Babérkoszorúja elismeréssel kitüntetett, valamint József Attila- és Márai Sándor-díjas Oláh János születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából lapszámmal emlékezik az alkotóra. Oláh János pályakezdése a Kilencek költőcsoport Elérhetetlen föld (1969) című antológiájához kapcsolódott, majd az alkotó első, Fordulópont (1972) című verseskönyvét sorra követték regényei: Közel (1977), Visszatérés (1979), Az őrült (1983). Az elbeszélések mellett (Az Örvényes partján - 1988; Vérszerződés - 2001; Száműzött történetek - 2011) drámakötete is megjelent Kenyérpusztítók (1993) címmel, de írt hangjátékot, forgatókönyvet és esszét is. Elévülhetetlen Oláh János szerkesztői, irodalomszervező és tehetséggondozó munkássága. 1994-től - 2016-ban bekövetkezett - haláláig a Magyar Napló és az Irodalmi Magazin főszerkesztőjeként, illetve a könyvkiadó vezetőjeként számos, mára elismert író, költő, szerkesztő, irodalomtörténész pályakezdését és szakmai fejlődését segítette. Az összeállítás célja, hogy e komplex életművet új irányokból megközelítve szélesítse a recepció értelmezési horizontját. A beszélgetések és tanulmányok a lírai életmű összetettségén, lehetséges forrásvidékein, illetve a prózai munkásság sajátosságain túl Oláh János irodalomszervező és drámairodalmi munkásságát is bemutatják. Oláh János-inspiráció címmel pedig rövid esszék olvashatók a szerzőtársak meghatározó műélményeiről és a közös emlékekről. A lapszámot archív és a tárgyi hagyatékról készült fotók, a szerzőnek kedves képzőművészek alkotásai és saját grafikái, festményei illusztrálják."Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Egyéb |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9772063801368 |
| Szerző: | Kondor Péter János (Szerk.), Pataky Adrienn (Szerk.) |
| Kiadó: | Magyar Napló Kiadó, 2022 |
| ISBN: | 9772063801368 |
| Kötés: | karton |
| Oldalszám: | 128 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
