Indigók- A jövő gyermekei a múlt világában
Kód: 22-61619
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
A gyerekek már nem azok, akik korábban voltak „Elszakadva szellemi gyökereinktől, elmerülve a vegyi és elektromágneses szennyezésben, egy adatszerző és megfigyelő hálózat szálai közé gabalyodva” teljeséggel híján vagyunk a szabad, őszinte és bátor élethez szükséges tudnivalóknak. Sylvie Simon alámerít bennünket - a látnokok által aurájuk színe alapján „indigó” gyerekeknek nevezett - a harmadik évezred gyermekeinek világába. E gyerekek arra késztetnek bennünket, hogy teljesen újraértelmezzük gondolat és értékrendszerünket, ismét a kezdőkör közepére kell állnunk. Hallgassuk őket! A csillagokkal társalognak, kapcsolatban állva mindazzal, ami mindannyiunkban a legdrágább. Magukat „a jövő megtestesülésének” tartják „egy még a múltjában élő bolygón”. Az anyagi javak nem érdeklik őket, a létért való küzdelem versenye sem. Felforgatják a világot, hiszen a jövő nagyszerű emberiségének képét vetítik elénk. Bátorságot öntenek belénk, hogy továbbra is hinni tudjuk: nem csupán anyagmolekulák vagyunk, s az isteni jelleg nem a szürkeállomány kiválasztódásában rejlik. Vajon szívünk mélyén, létezik-e még a bennünk szunnyadó gyermek, kinek hangja a mában, félelmeink és kötöttségeink által letompítva alig hallható? Lehetséges, hogy valaha réges-rég valamennyien ártatlanságban és a létezés egyszerű boldogságában sütkérező lelki-lények voltunk. Minden esetre az Indigók ezt állítják.Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Ezoterikus filózófia |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 2019100014761 |
| Szerző: | Sylvie Simon |
| Kiadó: | Danvantara Kiadó, 2007 |
| ISBN: | 9789638751461 |
| Kötés: | puhatáblás, ragasztókötött |
| Oldalszám: | 184 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
