II. Lajos magyar király számadáskönyvei (1525, 1526)
Kód: 22-357797
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
A kötetben a középkor végéről fennmaradt két királyi és egy királynéi számadáskönyv szövegének kiadása olvasható. Az 1525. évi kiadásjegyzék hat és fél hónap (1524. dec. 26. és 1525. júl. 16. közötti), az 1526. évi pedig öt hét (1526. máj. 23. és júl. 1. közötti) napi költéseit örökíti meg, mindkettő betlenfalvi Turzó Elek kincstartóságához kötődik. A két forrás korántsem ismeretlen, hiszen az utóbbi szövege 1797-ben Johann Christian von Engel, az előbbi pedig 1877-ben Fraknói Vilmos révén már napvilágot látott. Ezek azonban számos hibát tartalmaznak (névalakok, számok eltévesztése), valamint esetenként sorokat, sőt oldalakat is kihagytak. A fentiek orvoslása céljából is készült a két jegyzék új szövegkiadása, amellyel immár a Jagelló-korból fennmaradt kincstartói számadáskönyvek valamennyi tagja elérhető lesz modern kiadásban. A Mária királyné által, illetve a részére kifizetett pénzeket, valamint a konyhája számára átadott állatokat az 1524 és 1527 közötti évekből felsoroló jegyzék szövege most jelenik meg először nyomtatásban. A számadáskönyvek döntően a királyi konyhára, a tisztség- és méltóságviselők, illetve szolgák járandósága fejében, továbbá a hadi, politikai és diplomáciai célokra kifizetett összegeket tartalmazzák, kisebb számban művelődéstörténeti adatokat is találunk bennük: így festőkre, illetve munkájukra, zenészekre, könyvkötészetre utaló adatokat, de felbukkannak különböző - fizetésre vagy díszítésre szánt - alapanyagok, ötvösművészeti tárgyak is.Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Középkor |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9789634164975 |
| Szerző: | |
| Kiadó: | MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2025 |
| ISBN: | 9789634164975 |
| Kötés: | cérnafűzött, keménytáblás |
| Oldalszám: | 276 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
