Harminc év után: 1989-1990
Kód: 22-332359
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
A Szerző visszaemlékezéseinek ez a harmadik, záró kötete. Pontosan az 1989. június 16. és 1990. december 16. közötti időt tárgyalja. A történelmi eseményeket tekintve jelenti ez az első pótválasztásokon (Gödöllő, Szeged, Kecskemét) az MDF sikereit (kétségkívül a legerősebb ellenzéki mozgalommá lett), majd a kerekasztal-tárgyalások befejezését szeptember elején. Ekkor bízta meg az elnökség a külügyi bizottság vezetésével, ebben a tisztségben kellett megszerveznie az MDF II. országos gyűlésének nemzetközi meghívottait és a sajtóját októberben. A küldöttek ekkor választották meg Für Lajost köztársasági elnökjelöltnek, Antall Józsefet pedig a párt elnökének. Utána következett az ún. négyigenes népszavazás ügye, melyet néhány ezer szavazattal vesztett el az MDF, ami mély belső válságot okozott. Ebből nagyjából december közepére sikerült ismét erőre kapni. Januárban már megkezdődött a választási kampány. Ezt a küzdelmet szóvivőként és a választmány tagjaként vitte végig Kiss Gy. Csaba... Sok töprengés után végül úgy döntött, felhagy a politikával. Ezeket a nemzet szempontjából is sorsfordító rendszerváltozásos időket idézi fel Kiss Gy. Csaba saját történetén és saját emlékein keresztül.Kiegészítő paraméterek
Kategória: | Politika |
---|---|
EAN vonalkód: | 9789633321560 |
Szerző: | Kiss Gy. Csaba |
Kiadó: | Nap Kiadó, 2022 |
ISBN: | 9789633321560 |
Kötés: | cérnafűzött, keménytáblás |
Oldalszám: | 336 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása