Halhatatlanok társulata
Kód: 22-332623
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Kapcsolódó termékek
Termék részletes leírása
A kiemelkedő művészek, akik ebben a kötetben helyet kaptak, mindannyian egy televíziós műsorsorozatban beszélgettek a szerzővel. A könyv nyomdába kerülésekor a Húzós - Rónai Egon portréműsora a 370. részénél tart. Több mint egy évtizede, 2011-ben az ATV-ben indult el hódító útjára a Húzós, és már a 12. szezonjánál tart. Eközben 2020-ban a Halhatatlanok Társulata is az ATV-ben talált új otthonra és ez a két, a hazai kultúrában kiemelkedő fontosságú sorozat így kapcsolódott össze. A kötet főszereplői tehát ebben a műsorban, a Húzósban, egy élő vagy élőszerűen rögzített adásban mondták el az itt olvasható gondolataikat önmagukról, pályájukról, hivatásukról, a világról. Ezek a mondatok azzal a minimális változtatással, szerkesztéssel kerültek a könyvbe, amit az élőbeszéd és a nyomtatott szöveg közti különbség megkövetel. A szerző ezúton is köszönetet mond valamennyi vendégének, akik megtisztelik hajlandóságukkal, őszinte válaszaikkal. És Önöknek, hogy nézik, és jelen esetben: olvassák! Szinetár Miklós előszavával. A kötet főszereplői: - Haumann Péter - Tiboldi Mária - Kern András - Béres Ilona - Bede - Fazekas Csaba - Mácsai Pál - Halász Judit - Zsuráfszky Zoltán - Lukács Sándor - Juronics Tamás - Miklósa Erika - Benedek Miklós - Rudolf Péter - Medvecky Ilona - Szacsvay László - Zempléni Mária - Jordán Tamás - Bodor Johanna - Huszti Péter - Rost Andrea - Kulka JánosKiegészítő paraméterek
| Kategória: | Riportkönyv, tényirodalom |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9786150146980 |
| Kiadási év: | 2024 |
| Szerző: | Rónai Egon |
| Szerző: | Rónai Egon |
| Kiadó: | Spirit Publishing, 2024 |
| ISBN: | 9786150146980 |
| Kötés: | kemény kötés |
| Oldalszám: | 308 |
| Kiadási év: | 2024 |
Beszélgetés
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
