Évák
Kód: 22-307033
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
Különleges könyv, miután az 1980-as évek elején Pécsett bemutatott Kodály Zoltán Székelyfonójának egykori színpadra állítói működtek közre megalkotásában, vagy legalább is inspirálói, gondozói voltak annak. Az akkori rendező, Bagossy László írta az előszót és válogatta a verseket, az akkori díszlettervező Bachmann Zoltán tervezte a könyvet, amelyet az azóta elhunyt Kossuth-díjas alkotó grafikái is illusztrálnak, a versek pedig Sárosi István művei, aki a közel négy évtizeddel ezelőtti előadáshoz az eredeti mű librettóját fogalmazta át a kor nyelvére, gondolkodására. Az akkor alkotók közül többen "elmentek" már. Hevesi András, az előadás karmestere, Vidákovics Antal, akinek koreográfiájára táncolt a Baranya Táncegyüttes és a már említett Bachmann Zoltán. Irodalmi/esztétikai értékei mellett az eltávozottak okozta fájdalmat is enyhítheti ez a könyv, vigasz is ez a gyűjtemény, amiben Sárosi István mindent elmond a szerelemről, amit az említett kiváló barátokkal egykoron oly meggyőzően láttatott a tettyei romok között. Továbbá élteti a kiadvány az emlékezetet is, hiszen az azóta az eltávozott barátok (a művészeti élet egykori kiválóságai) emlékének felidézésével ismételten úgy élhetnek, úgy idéződhetnek fel ők a szívekben, mint ez a hajdan volt színpadi előadás.Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Kortárs |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9786155553455 |
| Szerző: | Sárosi István |
| Kiadó: | Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, 2018 |
| ISBN: | 9786155553455 |
| Kötés: | cérnafűzött |
| Oldalszám: | 96 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
