Báthory II. - A katonakirály
Kód: 22-344650
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
A Báthory-sorozat első részében (A korona ára) az olvasó megismerkedhetett az erdélyi fejedelem politikájával, a kor szokásaival, orvoslásával és kultúrájával, miközben végigkísérhette útját a lengyel trónig. A második részben Báthory már mint lengyel király küzd meg nemzetközi politikai dilemmákkal, a Lengyelországot fenyegető ellenséggel, de még saját kényes feleségével, Jagelló Annával is, miközben a lengyel belpolitikai harcok kellős közepén találja magát. A szerző bravúrosan ülteti a pontos történelmi tényeken alapuló cselekményt szórakoztató, humoros és olykor romantikus történetbe. Újra találkozhatunk Mózsival, a néma tudákossal, Szláva Wantula és Detre Kristóf vitéz apródokkal, a szoknyapecér költővel, Balassi Bálinttal, de az első részből megismert udvari gyógyítók, politikusok, ifjú vitézek és bájos lányszereplők mellett visszatér Orbóy Mihály, a régi bajkeverő is. Történeteiket összeköti a magyar történelem egyik legsikeresebb uralkodójának határozott, rettenthetetlen, ugyanakkor személyes gondok és problémák által sújtott személyisége.Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Történelmi |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9786155475627 |
| Szerző: | Gál Vilmos |
| Kiadó: | Rézbong Kiadó, 2023 |
| ISBN: | 9786155475627 |
| Kötés: | papír / puha kötés |
| Oldalszám: | 416 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
