A magyar országgyűlések szolgálatában
Kód: 22-352189
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
A magyar országgyűlések története című sorozat kötetei azzal a kifejezett céllal készülnek, hogy intézménytörténeti megközelítésben mutassák be és elemezzék korszakonként a magyar törvényhozó hatalom működését, kapcsolatrendszerét és szerkezetét. Külön be kell azonban mutatni azt is, hogy milyen hivatal, hivatalszervezet segítette munkáját, hiszen e nélkül működésképtelen lett volna. Ki kellett küldeni a meghívóleveleket, megfogalmazni, majd elfogadásuk után publikálni a törvényeket, hogy csak párat említsünk feladatai közül. Az utókor csakis ennek a rendszeres munkának köszönheti, hogy megmaradtak azok a források, amelyek segítségével rekonstruálni lehet a törvényhozás folyamatát, az elhangzott vitákat, s általában az országgyűlések mindennapi életét. Az országgyűlések adminisztrációját, az írásbeliséget biztosító hivatal fejlődése természetesen hosszú folyamat volt, s minél korábbi időszakokat vizsgálunk, annál kevesebb erre vonatkozó forrás áll rendelkezésünkre. Hosszú út vezetett a valóban professzionális országgyűlési hivatal megszületéséig. Kötetünk sokszor alapkutatásokra épülő tanulmányai ezt a folyamatot mutatják be részletező alapossággal.Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Általános |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9786156704122 |
| Szerző: | |
| Kiadó: | Országház Könyvkiadó, 2025 |
| ISBN: | 9786156704122 |
| Kötés: | kemény kötés |
| Oldalszám: | 365 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
