A cseszneki vár építéstörténete
Kód: 22-300408
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
"A bakonyi rengetegben megbúvó Csesznek vára - fekvésének és ebből adódó tájképi szépségének köszönhetően - egyik leglátványosabb, széles körben ismert építészeti emlékünk. A sziklacsúcson emelkedő felsővár ma is magasan álló maradványai talán a legjobban tükrözik azt a képet, amelyet a történelem iránt csak érdeklődő vagy épp az annak kutatásával foglalkozó egyaránt őriz magában a középkor környéküket uraló erősségeiről. A tatárjárást követő várépítkezési hullámban a 13. század második felében emelt erősséget számos főúri család - köztük a Csesznekiek és a Garaiak - birtokolta, időnként királyi kézen volt. A török megszállás csupán néhány évig tartott, a vár katonai szerephez utoljára a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején jutott. A háborús idők elmúltával az Eszterházyak alakították át barokk kastéllyá a zordon kővárat, amely a 19. század elejére már elhagyatottá és lakatlanná vált, de soha nem elfeledetté. A romjaiban is impozáns erődítményben forgatták például 1947-ben a Valahol Európában című film külső jeleneteit, amelynek egyik ikonikus jelenetében a várvédő gyerekek kőgörgeteggel verik vissza a támadó, fegyveres felnőtteket. Jelen kötet száznál is több archív fotóval, továbbá a közelmúltban készült színes fényképpel, valamint a szerző által készített háromdimenziós rekonstrukciós rajzokkal illusztrálva mutatja be a cseszneki vár közép- és újkori építéstörténetét azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy valóban tudományos hátteret biztosítson e kiemelkedő műemlék méltó építészeti és turisztikai bemutatásához, amelyre a Nemzeti Várprogram keretében hamarosan új lehetőség nyílik."Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Régészet |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9789639987258 |
| Szerző: | Rácz Miklós (ford.) |
| Kiadó: | Martin Opitz Bt., 2017 |
| ISBN: | 9789639987258 |
| Kötés: | cérnafűzött, keménytáblás |
| Oldalszám: | 176 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
