1805 Austerlitz
Kód: 22-355171
Minden könyvhöz
könyvjelzőt adunk ajándékba

Több mint 3000 átvételi pont
az egész Felvidéken
Termék részletes leírása
Az 1805. december 2-án a morvaországi Austerlitz mellett lezajlott csatát hagyományosan Napóleon egyik legnagyobb győzelmeként tartják számon, amellyel hatalmas lépést tett a kontinentális Európa feletti uralom megszerzése felé. Ezt az Európa sorsát nagyban befolyásoló eseményt, amely során az osztrák-orosz koalíció Kutuzov főparancsnoksága alatt álló csapatai súlyos vereséget szenvedtek, a "három császár csatájaként" is szokták emlegetni, ugyanis Napóleon mellett - aki ekkor már francia császár volt - egyedülálló módon személyesen vett benne részt az osztrák és az orosz uralkodó, I. Ferenc és I. Sándor császár is. Napóleon győzelme annál is értékesebb volt, mert egy, a sajátjánál jóval nagyobb - javarészt orosz erőkből álló - hadsereget sikerült legyőznie Európa közepén a rugalmas és váratlan húzásokra épülő taktikájával. A könyv bemutatja a Napóleon-ellenes harmadik koalíció kialakulását, a csatához vezető hadműveleteket, valamint részletesen kitér az egyes hadseregek felépítésére és belső hadszervezési reformjaira, az egyes országok katonai kultúrái közötti különbségekre, értő módon vezetve be az olvasót a korabeli hadviselés rejtelmeibe. Robert Goetz munkája szinte óráról órára követi végig a csata eseményeit anélkül, hogy elveszne a részletekben, végig olvasmányosan, koherens történésként tálalja ezt a nagyszabású eseményt. A könyv külön erénye, hogy a hagyományos, a francia szempontot előtérbe helyező elbeszélés helyett szélesebb teret enged az orosz és osztrák forrásoknak. Ilyen részletességű feldolgozás az austerlitzi csatáról korábban még soha nem jelent meg magyar nyelven. A könyvet bátran ajánljuk a témában most elmélyülő olvasóinknak és a korabeli hadviselés részleteiben szakértői szinten járatosaknak is.Kiegészítő paraméterek
| Kategória: | Hadászat |
|---|---|
| Súly: | 1 kg |
| EAN vonalkód: | 9786155583803 |
| Szerző: | Robert Goetz |
| Kiadó: | Peko Kiadó, 2025 |
| ISBN: | 9786155583803 |
| Kötés: | kemény kötés |
| Oldalszám: | 392 |
Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!
Hozzászólás hozzáadása
